Gál Éva Krisztina

Amikor az emberben egyre erősebben megszületik az érzés, hogy egyszerűen nem tud nem írni, lassan tudatosul benne valami, s mélyen a lelkében érzi: ez az élet ajándéka, egyfajta kiválasztottság. Erő. Valami ilyesmi történt velem is. És ennek az erőnek hatása volt rám.  A szavak belülről jövő, kitartó bökdösődését már nem tudtam elhessegetni... 

Életem egyik legmeghatározóbb és legjobb döntése volt, hogy sok-sok évvel ezelőtt beiratkoztam a Magyar Íróakadémia szépíró szemesztereire, ahol kortárs költőktől és íróktól tanulhattam. 

Ahogy mindannyiunkéban, az én életem során is megszámlálhatatlanul sok minden történt, jó és rossz dolgok egyaránt. Ezek a történések az idő előrehaladtával egy egyre gazdagabb eszköztárrá álltak össze: az eltelt évek, annak minden történése és találkozása, minden öröme, mosolya, nevetése, minden fájdalma, sírása és könnye - mind-mind olyan tapasztalat, melyekből meríteni lehet és inspirálólag hatnak rám a gondolataim megszületéséhez.

... és kell minden összegyűrt újságpapír az utcán, amit a szél sodor tovább, labdaként játszva vele, vagy a kergetőző falevél ősz derekán; kell minden hajnali harmat a fűszálakon, a csivitelő kisfecske, amely épp ébredezik a szárnyait nyújtogató katicabogárral együtt. Kell a frissen sült kenyérhéjról lepattanó kenyérmorzsa, hozzá a vaj és a hideg tej íze, kell a forró kávé, tea illata és gőze fölött meghitten találkozó szempár. Kell a kemence és a tábortűz parázsának illata, kell a színe, lobbanásra való hajlama, kell utána a láng – és a nyelvek, amelyek szenvedéllyel csókolnák az eget, és szüntelenül felé nyújtóznak. Kell a féltő kéz, amely utánad int, miután kiléptél az ajtón, kabátot borít a válladra a hűvös éjszakákon, vagy betakar éjjel, ha takaró nélkül talál. Kell a harang zúgása, kongása és játéka, amely hív, imára, megpihenésre, elcsitulásra ...

Van úgy: lelkedben csak a csend van, a néma szótlanság, asztalodon az üres papírlapok... Teszed a dolgod a világ hangos zajában, sokszor nem is tudod, hogy észrevétlen, titkon már gyülekeznek benned a gondolatok... és hirtelen - kérés nélkül - megjelennek, betörnek a mindennapjaidba, árnyékként lebegnek a falakon. Nem hagynak békén, helyet követelnek maguknak, valósággá akarnak válni,  leírt betűkből ruhát ölteni magukra, hogy megmutatkozhassanak azokon az üres papírlapokon.